DOG WORLD
"Ha mindhalálig hű társra vágynék, akkor szereznék egy kutyát."
                                                                                                                                              
                                                                                                                                               ( Laurell Kaye Hamilton )
MENÜ
Örökbefogadási feltételek :

Minden kutyát, illetve macskát örökbefogadási szerződéssel adunk gazdához! A szerződésben -az állatvédelmi törvényeknek megfelelően - szerepel, hogy :
4. § (1) Az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni
5. § (1) Az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról.
(3) A szabadban tartott állatok számára - azok természetes viselkedését is figyelembe véve - biztosítani kell olyan területet, illetve létesítményt, ahol azok veszély esetén, valamint az időjárás káros hatásaival és az egészségre ártalmas hatásokkal szemben védelmet találnak.
Az örökbefogadási szerződésben, az örökbefogadó köteles megadni:
  • nevét
  • lakcímét
  • telefonszámát
  • e-mail címét
  • személyi igazolvány számát
További tudnivalók:
  • Az állatok az örökbeadás előtt megkapják a kötelező védőoltásaikat,illetve ivartalanításon esnek át,ha erre valamilyen okból kifolyólag nem volt lehetőség,akkor az örökbefogadó köteles ezt elvégeztetni és értesíteni erről az örökbeadót.
  • Az állatot az örökbeadó tudta nélkül nem lehet más személyre átruházni!
  • Ha az állat elszökik,eltűnik,elpusztul,akkor azt jelezni kell az örökbeadó felé.
Az állatvédelmi törvény ,illetve az örökbefogadási szerződés megszegése hatósági eljárást von maga után!

 

 

Hírek

  • Macska
    2011-05-18 16:04:10

    Segítséget szeretnénk kérni 17 cicának ! Egy idős bácsi gyűjtötte be őket,mert a szomszédjai üvegszilánkos húst tettek ki nekik. Többen meg is haltak. Viszont egy lakásban sok a 17 cica,ezért sürgősen szükségünk van ideiglenes befogadókra,vagy végleges gazdikra,hogy ki tudjuk onnan hozni a cicákat ! Továbbá szükségünk lenne olyan állatbarátokra,akik hajlandóak lennének beszállni anyagilag a macskák ivartalanításába,oltatásába és parazitamentesítésébe !

    0620-256-95-23

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet